Téka együttes – Ritka magyar I.

2016.02.05.
img

Megjelent az idén 40 éves jubileumát ünneplő Téka együttes szám szerint 27. (!) lemeze. A táncházmozgalom emblematikus együttese a Ritka magyar I. című albumon emléket állít azoknak a falusi zenészeknek, akiktől tanult. Ars poétikájuk, hogy a jelenlegi világzenei áramlatokban érdemes felhívni a figyelmet arra a kincsre, ami az ősi gyökerekre utal, és feldolgozásaikban, kidomborítják a magyar népzene értékeit. A zenekar tagjainak fontos, hogy a végsőkig kiérlelt muzsikálási technikával, a mesterektől kapott tudással, ne engedjék kidőlni a fát, ami gyökérzet nélkül menthetetlenül elpusztul.

„A ritka magyar a Mezőség nyugati felén általánosan ismert legényes férfitánc, amely típus a közép-erdélyi falvak körében is népszerű. A legények általában a táncrend elején, egyedül vagy csoportosan táncolták rögtönözve, a rendkívül bonyolult ritmusmotívumokat gazdagon díszítve. A legjobb táncosok törekedtek a tánc és zene illeszkedésének tökéletes harmóniájára. A ritka magyar tánc improvizatív jellege ellenére is szigorúan alkalmazkodik a kísérő dallam tagolódásához. A Téka két ifjú prímása ebből a gazdag falusi, parasztzenei hagyományból muzsikálja a jellegzetes típusokat, a végsőkig érlelt, sűrített vonós kíséret segítségével.” (részlet a lemezborítóról)

A Téka együttes 1976-ban alakult. Nevükhöz kötődik a komplex népművészeti táborok szervezése, lebonyolítása; a Téka Táborokban ezrek váltak a magyar népi kultúra szerelmeseivé. Az együttes bejárta Európa szinte valamennyi országát, és muzsikált Mexikóban, Kanadában, Indiában, Japánban, Kínában,  Ausztráliában és az USA-ban is.