Húsz éves a Fonó, indul az évad!

2015.09.10.
img

„Teszünk bele cifrát” – ígéri a huszadik évét ünneplő Fonó Budai Zeneház évadnyitó szlogenje. A szeptember 10-én tartott sajtótájékoztatón betekintést nyerhettünk a következő hónapok széles programkínálatába: táncház, színes előadó-paletta, új lemezek kiadása, Héttorony Fesztivál, WOMEX, nép- és világzenei műsorok. A sajtótájékoztató zenei keretbe foglalásáról a Cimbaliband gondoskodott.

Horváth László, a Fonó igazgatója az elmúlt évek sikereinek összefoglalásaként elmondta: „Érdemes cifrázni a Fonó kínálatát”. A huszadik évforduló pedig azért is kiemelkedő, mert most lesz a leghosszabb és legtartalmasabb programsorozat szeptembertől december 31-ig. A tegnapi nyitóesten már több száz néptánc kedvelő mulatott együtt a Zeneházban. A siker elismerése díjakban is visszaköszön: a Fonó ugyanis harmadik alkalommal került be a világ húsz legjobb világzenei kiadói közé, illetve a napokban a Prima Primassima jelölést is kiérdemelte Népművészet és Közművelődés kategóriában.

Az évad során új lemezek megjelenésének sora várható: Lajkó Félixé, a Csíkzenekar koncertalbuma, Majorosi Marianna második szólólemeze, de többek között a Buda Folk Band új albuma is kiadásra kerül.

Berecz István, a Fonó népzenei művészeti vezetője a budapesti fiatalok iránti nyitásvágyat emelte ki következő célkitűzésként. Szélesebb körben szeretné kiterjeszteni a folklór kedvelőinek Fonón belüli tevékenységét: akár a kamara műfaj beépítésével a néptáncba.

Unger Balázs, a Cimbaliband tagja az egyik novemberi programot, az általa szervezett Czimbalmos Napot emelte ki. Az izgalmasnak hangzó eseményen fotó- és hangszerkiállítások várhatóak, fellépnek fiatal cimbalmosok, szakmai fórum keretében vitatják meg a szakmával kapcsolatos kérdéseket, történeteket, és mindezek mellett neves világhírű és hazai előadók szórakoztatják az érdeklődőket.

A WOMEX egyik rendezője, Weyer Balázs a folklór közösség lelkeként nevezte meg a 20 éves Fonót. A WOMEX Magyarországra hozatalának célja az inspiráció, Weyer szerint ez a rendezvény lehet a magyar népzene és világzene következő szintlépésének ugródeszkája. A koncertekkel egybekötött vásárt tíz magyar zenekar fellépése előzi meg a 0. napnak kinevezett Fonóban tartandó eseményen. A zenekarokat pályázatok alapján választotta ki a hazai szakemberekből álló zsűri.

A Héttorony Fesztivál 2015-ös programját Kiss Ferenc, a Fesztivál művészeti vezetője és Makovecz Pál ismertette. A 2000-es években indult Fesztivál célkitűzése változatlanul az, hogy a magyar népzenét és világzenét a határon túli magyarokhoz is eljuttassa. Ezért „vándorfesztivál”, de a „jól bevált helyekre” mindig változatos programmal mennek, és évről- évre szívélyes fogadtatásban részesülnek határon innen és túl.

A Fonó évfordulójára tehát széles kínálattal készül, érdemes áttekinteni az évad programját: minden szerdán a Budapesten egyedülálló Fonó Szerda táncháza várja az érdeklődőket, de emellett számos különleges napi esemény, néptánc és népdal fellépő, koncert közül lehet válogatni.


Aktuális