|
V. E. Sz.: Gyerekkoromra vezethető vissza, a Bencés gimnáziumot megszüntették Budapesten, és átkerültem egy másik iskolába, ahol népitánc is volt, és én is beletartoztam a karba. Ugyanitt az énektanárom Kodály Zoltán tanítványa volt. Itt egyrészt Kodály koncepciójának megfelelően kórusban énekeltünk, megtanultunk kottát olvasni, szolmizálni. Nagyon közel került hozzám a zene. Tanultam zongorázni is, de nagyon tehetségtelen voltam, ugyan a konzervatórium tanárai nem utasítottak el, de én saját magam úgy döntöttem, hogy abba kell hagyni. Viszont a zene szeretete megmaradt, és megmaradt a magyar zenéhez, népitánchoz, népművészethez való vonzódásom is. Ebben a fiam is követett, aki a Bartók Együttesben táncolt fiatal korában. Van egy csodálatos filmünk is róla, amint táncol, fantasztikus élmény látni. A balettot is nagyon szeretem, a táncot, a mozgást, a test kultúráját, a modern tánckultúrát. Ehhez hozzátartozik, hogy magam tornásztam versenyszerűen, így a mozgás kultúrája fontossá vált számomra.
|
|
A másik dolog pedig, ami a véleményemet illeti a népi hagyományokról - mint kutatóorvos, akinek egyik fő területe a gyógyszerkutatás az az, hogy - ha az ember megnézi az emberiség történetét, hogy miből fejlesztettek ki gyógyszereket, akkor kiderül, hogy a népi bölcsesség, a falusi emberek leleményessége hogyan használta fel a különböző növények kivonatait gyógyításra. Ez a gyógyszeres kezelés empirikus korszaka. És igaz a mondás, miszerint „Fűben- fában orvosság”. A népi tapasztalás évszázadokon át anyáról leánygyermekre, családról családra öröklődtek. Persze ma már a kémia fejlődésének köszönhetően, eljutottunk a szintézishez, tehát szintetizáljuk a vegyületeket.
Nemrég írtam egy előszót Csupor István könyvéhez („Erdély népi kerámiaművészete”). Miért fontos ez a könyv? Feldolgozza a múltat és a modernség hagyomány nélkül üres. A mába érő múlt nemcsak a jelenünket, a jövőnket is meghatározza, tehát ápolni kell. És mint akadémiai elnök mindig hangsúlyoztam, hogy az Akadémia konzervatív a nemzeti örökség hagyomány megőrzésében, ápolásában, de liberális a világ titkainak feltárásában és a nemzeti magyar érdekek képviseletében. A népművészet, a népzene a hagyományok ápolásában fontos. Lajta László, Bartók Béla, Kodály Zoltán- akik ebből táplálkoztak és így lettek modernek. Tehát mint akadémiai elnök rendkívül nagy figyelmet szenteltem a hagyományok megőrzésére, ápolására és ezek továbbadására az újabb és újabb nemzedékek számára. Ez fontos szerepet játszik a tisztességes, egészséges nemzeti öntudat kiépítésében. És sajnos, az elmúlt negyven év ezt megpróbálta kitörölni: janicsár képzés volt. Múltunkra, néhány szakaszától eltekintve, büszkének kell lennünk. Bátran kell mondani, íme, akkor eleink mit tudtak csinálni. Ezért is írtam előszót az erdélyi népi kerámiaművészetről szóló könyvhöz. A múlt pozitív oldalát is fel kell mutatni, hogy büszkék legyünk arra, hogy magyarok vagyunk.
|
 Ez borúsabb időkben is tartást adhat az embereknek, és erőt ahhoz, hogy létezzenek hétköznapjaikban. Mi lehet az értelmiség szerepe a folklór építésében. Arra az értelmiségre gondolok, akinek a munkája nem függ szervesen össze a népi kultúrával.
V. E. Sz.: Hosszú ideig a népi kultúra szájhagyomány útján terjedt. Majd a könyvnyomtatással, Gutenberg-galaxis megjelenésével elkezdték ezeket számon tartani, leírni, tehát az utókor számára megőrizni. Az értelmiségnek, a magyar értelmiségnek az a szerepe, hogy az Európai Unión belül, ahol 27 ország, 27 kultúra egyszerre jelen van, védelmet nyújtson a magyar kultúrának. Ennek a kultúrának része a népi hagyományok is. Tudniillik nem lehet valaki modern anélkül, hogy ne ismerné a magyar kultúrát. Olyannak kell lenni, mint Bartók és Kodály. Akik egyszerre tudtak meríteni a magyar és a környező népek hagyományaiból, és így tudtak Európaiak, modernek lenni. A modernség nem jelenti azt, hogy tagadom, ami magyar, tagadom, ami a múlt.
A globalizációban ez felértékelődik?
V. E. Sz.: A globalizációnak van egy óriási veszélye, hogy egy ízléskényszert, ízléscunamit hoz létre, és ez sajnos a kereskedelmi televíziókból ömlik ránk. Az írástudók feladata, hogy ezt az ízléscunamit ellensúlyozza, és felmutassa azt, ami érték.
Van erre esély? Milyen területeken vannak ennek eredményei?
V. E. Sz.: Van egy ilyen, például a Népzene.hu. Most mi erről beszélünk. Vagy a Kecskeméti Lapok Kiadó Harmadik Évezred Sorozatában 2009 tavaszán jelenik meg Új államalapítás címmel alkotó értelmiségiek gondolatgyűjteménye jelen Magyarország gondjairól és a hogyan továbbról. Múltunkról, jelenünkről, jövőnkről beszélni kell. Bátran kell beszélni. Az írástudók feladata, hogy megfogalmazzák, hogy az Európai Unión belül mi nem olyanok vagyunk, mint a franciák vagy a németek. Mi olyanok vagyunk, mint magyarok, de hasonlítunk a franciákhoz, németekhez, is azzal, hogy egyben európaiak is vagyunk. Az Európai Uniónak a lényege, hogy sok-sok kultúra van együtt, de mindegyik kultúra a saját virágzását élheti meg. Ez lehet Európa nagy előnye Amerikával szemben, amely egy kohó, mindent beolvaszt magába.
Én úgy érzem, nagyon fontos az, hogy az emberek a hétköznapjaikban tudják megélni a magyarságukat. Nyilván nagyon fontosak az ünnepek is, de szerintem abban szorulnak segítségre, hogy eszközökkel, szórakozási lehetőségekkel a hétköznapokban éljék meg a magyarságukat. Természetesen nézzék a tévét, de legyen olyan kikapcsolódási formájuk, amivel beépítik az életfolyamukba a népi kultúrát. Ezt egy tudós ember meg tudja tenni?
V. E. Sz.: Meg, hogyne. Nekünk például Szent György hegyen, Hegymagason van egy nádfedeles parasztházunk, amelyben a 19. századi magyar paraszti kultúra bútorai is jelen vannak, amiket rendbe hozattunk. Vagy elmentünk a Táncházatlálkozóra. Vagy Erdélyt járva csodálattal adózunk az ottani életnek, a hagyomány megőrzöttségének. A csíksomlyói búcsún családommal mindig részt veszünk. Az ezzel kapcsolatos gondolataimat leírtam a búcsú másnapján. A Hitelben jelent meg, a címe: Tanúságtétel Csíksomlyón. Így gondolkodik egy természettudós. Én nem vagyok író, költő, de akkor ezeket a gondolatokat fontosnak éreztem lejegyezni:
„ ………
Itt ülök Székelyudvarhelyen, Hegyi Sándor tiszteletes úrék házában. Kora reggel van. Csönd. A tiszteletes úr a prédikációjára készül, Anikó asszony Zsuzsa lányukkal a reggelit készíti számunkra, a náluk megszállt vendégeknek, akik még alszanak. Feleségemmel és barátainkkal élvezzük a család, a határon kívül rekedtek szeretetét. Mi, anyaországbeliek, csodáljuk és tanulni próbáljuk magyarságtudatukat, önérzetüket. Ilyenkor szégyelljük igazán a december 5-ei népszavazás eredményét, és ilyenkor érezzük igazán a trianoni infarktus be nem gyógyuló koszorúér sebeit. S mindezt egy nappal a csíksomlyói búcsú után, kegyelmi állapotban, a világ minden részéből összesereglett több mint félmillió magyar tanúságtételének hatása alatt. Csíksomlyón a „Napba öltözött Asszony, Mária” (micsoda pogány jelkép!) tiszteletére zarándokolnak ide a magyarok immár 440 éve. A székely, valamint a csángó néphit sok mindent megőrzött az ősmagyarság istenvilágából, hiedelmeiből, és ezeket könnyedén beolvasztották a keresztény világképbe. A egykor volt magyarok ősvallásának Hold-istenasszonya boldogságos Szűz Máriává változott át, mivel a magyarság a napkultuszban az áldott Napot, a holdéban pedig az ősi boldogasszonyt tisztelte, akit Babbának hívott, és a kereszténység felvétele után Babba Máriává lett. A régi pogány szokások fennmaradását jelzi, hogy a moldvai magyarok, s ma már a máshonnét érkezettek is, együtt virrasztanak a Kis Somlyó hegyén, csodálva a Holdat és várva a Napfelkeltét. ……”
Hegymagason csodálatos a kilátás, a táj szebb, mint Toscanában, a bor finomabb, mint Dél- Afrikában, a víz selymesebb, mint bárhol a világon, ez a világ legszebb része. Petőfi mondta, hogy „ha nem születtem volna magyarnak, akkor is én e néphez állnék.” Igen ennek a népnek van valami vonzereje, amely képes volt arra, hogy a Kárpát-medencébe idejövő népeket, szeretettel családtagként befogadja és így magyarrá tegye. Szent István óta mindig is ez egy befogadó nép volt. Nem véletlen, hogy bárki a világban él, innen származott el, mindig visszavágyik Magyarországra. Mondok egy példát. Földes Ferenc professzor, aki minden kitüntetést megkapott a világon, számtalan egyetem, akadémia díszdoktora, gazdag ember volt, New Yorkban élt. Legjobban azonban annak örült, amikor a MTA tagja lett. Szemében könnyekkel köszönte meg a kitüntetést, pedig egykoron innét elüldözték. Tehát van valami vonzereje a tájnak, a benne élő népnek, annak ellenére, hogy rengeteg bajunk volt és van napjainkban is.
|
