|
Táncház - Bódulat - Találkozó
|
|
2009-03-27 21:37:59
|
|
|
 Én megértem, miért e nagy aggodalom ezért az országért, de van hely ahol a remény szárba szökken, mert bár sérült a fej, törött a láb, és néhol sorvadnak az izmok- a szív, ennek az országnak a szíve az dobog, erősen ver, él, és élni akar. Ha megfontoltan is és lassan, szemünk láttára nem is, de biztosan, pumpálja a vért, küldi az erőt; gyógyít, folyton gyógyít.
Magyarország szíve egészséges és igaz.
Ez a szív pedig évről-évre megdobban a Papp László Arénában.
|
|
|
|
A hangulattal kezdődik minden. Ilyen hangulat sehol másutt nem uralkodik. Hangok, ízek, színek, arcok, csinos ruhák - ilyen egyvelegben és ilyen arányban csak a Táncháztalálkozón fordulnak elő.
|
 Az Arénába megérkezni a legjobb. Gyönyörű gyerekek zsibonganak, mindenki illeg-billeg, muzsika szól. Hatalmas tér fogad, vas és alumínium szerkezetek, de azt körös-körül színes emberek töltik be, és vidámság.
|
 A hétvége menete már több esztendeje ugyanaz. A "Küzdőtéren" kirakodóvásár, játszóházak, Aprók Bálja, ahol sok-sok tájegység kerül bemutatásra. Szerte az Arénában, a különféle termekben népzenei koncertek, zeneiskolai hangversenyek, tánctanítás. Este gála, nagyszínpados műsor. És egy percig sem unalmas, hogy ez így van. Egy év alatt kiéhezünk, és jól esik ugyanabban részesülnünk. Nagy baklövés volna sűrűbben rendezni Táncháztalálkozót, eltűnne a varázs, köznapivá válna a pótolhatatlan.
|
 A kézművesek közül sokaknak jól ment az üzlet. Néhol kissé zsúfoltan lehetett csak megközelíteni az árusokat, szűken voltak elhelyezve a pavilonok, de a csalogató zene, a színes apróságok magukhoz vonzották a látogatókat. Kicsit beljebb, két hosszanti beugróban (és még közelebb a Folkkocsmához) viseleteket lehetett kapni, melyeknek (még ha nem is mindnek) szerencsére óráról órára alább ment az áruk. Aki nem adta fel, és megvárta míg az árusok mennek oda hozzá, pár ezer forintért vehetett inget, gatyát, kendőt, rakott szoknyát. Vasárnap nyolc óra fele pedig még azok is jó pénzért vásároltak, akik előző nap feladták.
|
 Hiába. Az élet a Folkkocsmában folyt. Az árkádok alatt. Az "árkádok" persze hatalmas betontömbök, de valahogy ez is kihagyhatatlan volna. Nagy, fémrácsos kerítés és Volánbuszok határolták egyik oldalról a mulatozást. Hozzánk tartoztak. Több száz ember ücsörgött, énekelt, szívből nevetett. Sokszor végigsétáltam a padok mellett, az egyik folkkocsma-bejárattól a másikig. Ha a fülemben épp elhalkult a muzsika, már bele is sétáltam egy következő mulatságba. A zenészek figyeltek egymásra. Egymástól tisztes távolságban húzták a nótákat. "Ellenbulit" nem akartak.
Tapintható volt a jókedv. Kiáltva énekeltünk.
És valami életre szóló emlékkel gazdagodtunk akkor is, mikor szombat éjszaka kitessékeltek bennünket az Arénából, mi pedig megmutattuk Budapestnek kendőzetlen örömünket. Aki a múlt esztendő tapasztalatai után nem akart a Petőfi Csarnokba, a hivatalos táncházba menni, annak a Reviczky utca jelentette az éjszakát. Több tucat táncos és sok zenész vonult egyszerre a belvárosban, énekelve, muzsikálva, őszintén. Megmosolyogtak és megtapsoltak bennünket.
Ez erőt ad.
Mindenki, aki az Arénában fellépett, a jövőnkért is tette – hisz tudásukat, tehetségüket hozták el, és kínálták fel.
Értelmet adtak – az elkövetkezendő napjainknak.
|
Asztalos Emese
Fotó: Szűcs Tímea
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
<<< vissza
|
|
