Hagyományalapú tudástársadalom

A népművészet koronként változó értelmezései

Beszélnél egy kicsit a név jelentéséről és a névválasztásról?

A Makám név úgy született, hogy ötleteinket bedobtuk egy
kalapba, és a Makámot húztuk ki. Ez lett a zenekar neve dacára annak, hogy nem
tudtuk mit jelent. Persze aztán megfejtettük a perzsa-arab kultúrából eredeztetendő
nevét. A mai domináns jelentése a névnek zenei szakkifejezésként határozható
meg: hogy hasonlattal éljek, ugyanazt jelenti, mint az indiai zenében a raga. Tehát jelent egy dallamkészletet,
egy hangsort. Most nem mondanék példákat, és direkt nem említeném a
legevidensebb európai hangsort, mert rengeteg hangsor létezik. Hasonlóan az
indiai zenéhez, a hangsor a makám esetében is oda-vissza értendő. Az ezekből az építőelemekből alkotott dallam
vagy dallammodell, maga a raga vagy makám. A dallamvázat valaki komponálja,
mögötte szerzők vannak, képzett muzsikusok, de sokszor kalifák, egyéb magas
tisztségű jómódú emberek, akik nyilván zeneértő emberek voltak, vagy valamilyen
szinten művelték a zenét. A makám (ill. raga) egy máig élő hagyomány,
amelyben bizonyos szabadsággal illetve kötöttségekkel mozoghat az előadó. A szó
egyébként eredetileg azt a helyszínt jelölte, ahol a kalifa udvarában
gyülekeztek a zenészek, majd később azt a helyet, ahol zenéltek.

Mi volt az a meghatározó élmény, ami Magyarországtól távol (vagy közel)
eső népek zenéje felé fordított?

Ez mindenkinél elsősorban egy belső igény, belső
érzékenység, habitus kérdése. Ha nincs az emberben egyfajta hangoltság, hallhat
bármit, nem rezonál rá. Én kétségtelen, hogy kicsi gyerekkorom óta foglalkoztam
zenével. Európai zenét, zongorát tanultam, a szokásos zeneiskolai képzést
megkaptam, az ének rendkívül fontos volt. Ami már úgy kelet felé mutatott, az a
pannonhalmi évek alatt történt a Bencés Gimnáziumban. Rögtön a legelejétől
tagja voltam a gregorián kórusnak, Szigeti Kilián atya volt a kórus vezetője,
orgonaművész, orgonaépítő, zenetudós, a gregorián kutatója. Hihetetlenül
erőteljes és megnyerő figura volt. Vele kapcsolatban egy anekdotát mondanék el.
Első héten 80-an voltunk. Meghallgatva az új kórustagokat, így szólt: A 4
sorban a balról harmadik fiúcska kimehet. Természetesen így lassan
megfogyatkozott a bent maradottak száma. Máig is a gregorián zenét a
zeneirodalom egyik csúcsának tartom. Persze nagyon sok ilyen csúcsa van a világ
zenéinek (ilyenek például a már említett raga és makám). Ez is olyan „letisztult
és mélyről jövő muzsika”, ami minden igazán érzékeny embert megfog. Mindez egy
szakrális térben, ami az ezeréves bencés kolostort jelentette, még jobban
felerősödött. Aztán többféle kapu is megnyílt előttem, melyek számomra a
Keletet jelentették. Ilyen volt India varázsa, vagy az akkor divatos beatzene,
illetve a 60-as 70-es évek rock zenéje is maradandó értékeket hozott létre
például Jimi Hendrix kiváló munkássága nyomán. Érdekes módon a beat és a blues
világa találkozott az indiai zenével. Ezt a 70-es években Bangladesh-t ért
természeti csapás és polgárháborús események nyomán létrejött segélykoncert
örökíti meg, amelyről film is készült (Concert
for Bangladesh – a szerk.), és én itt találkoztam először látható formában
az indiai zenével, az előadókkal, a csodálatos hangszerekkel. Szitáron
láthattam játszani Ravi Shankart, szaródon Ali Akbar Khant, tablán pedig a
legendás Alla Rakhát. Ez hihetetlenül erős élmény volt a számomra. Egy zenész
barátom falán is találkoztam a szitárral, és a fejembe vettem, hogy közelebbről
is megismerkedem ezzel a hangszerrel. Találtam is egy magyarországi mestert
Kozma András személyében, aki már akkor mesteri szinten kezelte ezt a
hangszert. Később abbahagytam az indiai zenei tanulmányaimat, de az észak
indiai zene életre szóló nyomot hagyott bennem. 

Beavatnál a kompozíciók keletkezésének
körülményeibe?

A pályámnak a legelején írtam dalokat, utána majd 10-15 évig
csak hangszeres darabokat. Ennek az interpretátorai CSŐ, majd  Makám és Kolinda illetve 84-től a Makám
voltak. A komponálásnak több fázisa van a magam gyakorlatában, az elsőt
egyfajta inspirációnak vagy hagyományosabb szóval ihletnek mondanám, egy
villanásszerű jelenés, ami egyszer csak megjelenik, a legkülönfélébb helyen. Ez
bármi lehet: egy struktúra, egy dallamív vagy komplex hangzás, amivel jó
esetben azonnal el tudok kezdeni foglalkozni. Rögzítem magnó segítségével, vagy
a kottafüzetbe lejegyzem az élményt, ami megfogott. Ha nem tudok vele rögtön
foglalkozni, én ezeket a csírákat rögzítem, elteszem. A magocskák később
elkezdenek dolgozni, megtalálják a helyüket: az egyik talán színpadi zenéhez
lesz megfelelő, a másik talán táncszínházi zenéhez vagy a Makám új lemezére; az
is lehet, hogy egy harmadik a dal formáját fogja ölteni. Ezeket a magvakat az
idő rostálja meg. Ezután jöhet a kidolgozás része, amikor az ember próbál
valamiféle kompozíciót formálni.

A dalok kiművelt érzékű, ugyanakkor elemi erejű
költészettel párosulnak. A zeneszerzés és a költészetre való hajlam egyszerre
bontakozott ki benned?

Igen. Amikor a pályám elején voltam, mindenféle művészeti ág
vonzott: festegettem, verseket írogattam, rajzolgattam illetve dalokat
komponáltam. Ebben a termékeny létben még igazán nem tudtam, mi akarok lenni,
de aztán a zene parancsolóan kikövetelte magának a magáét és zenész lettem. De
azért ezek az egyéb vágyak megmaradtak, és így az írás máig is foglalkoztat.
Mostanában főleg a dalszövegírás: van egy általam is késznek tartott kötet,
amit a Széphalom Könyvműhely fog kiadni talán jövőre. Máskülönben mindennapi
tevékenységem a szövegírás, amikor éppen készül egy lemez, már mindig a
következőre gondolok, most például a már elkészült Yanna Yova mellett dolgozom
egy gyereklemezen.

A világzene egyik úttörőjeként 25 éves pályafutásotok
során számos zenei hatás volt befolyással rátok. Műveid forrás-tiszta hangjában
egyszerre érződik a gregoriánok, az énekmondók, lantosok, Moldva illetve a
Balkán világa. Tudnál beszélni ezekről a hatásokról? Kikhez fűződnek ezek?

A gregoriánt és indiai zenét emlegettem, de nagyon erős a
balkán, és Moldva hatása is. Itt mindenképp megemlítem Dabasi Pétert, aki
meghatározó alakja volt a Kolindának. Előtte három évig Lantos Ivánnal is
muzsikáltam, mestereimnek tekintem őket. Az ő szárnyaik alatt ismerkedtem meg a
balkáni - főleg bolgár - zenével. Aztán megemlíthetem Afrikát is, ez Kurtág
Györgyhöz kötődik, akihez fiatal pályakezdőként kopogtattam be. Többek közt ő
látott el olyan útravalókkal, amelyek az afrikai zené felé fordították a
figyelmemet. Itt röviden a pigmeusok vokális hoquetus-át (felváltva való
többszólamú éneklését, amelyben egyidejűleg egy hang szólal meg) említeném meg.
Illetve ide tartoznak még azok, amelyek európai értelemben hatszólamú zenéknek
értelmezhetők.

 A Makám
összetétele ill. sokszínűsége alapján inkább tűnik zenei műhely, mint
„együttes”-nek a szó megszokott értelmében. Számos kiváló énekes, hangszeres
fordult meg a zenekarban. Igazíts ki, ha rosszul gondolom…

Igen is, nem is. Nagyon fontos a közösség hatása, de
valójában elég készre megírom a zenéket, partitúrát kapnak a zenészek. Aztán
kezdődik a műhelymunka, én nyitott vagyok a többiek véleményére, és bizony
beépítünk ötleteket, véleményeket a számokba.

A zenekar hajnalán ismertétek illetve kapcsolatban
álltatok-e a külföldön működő világzenei törekvésekkel? Gondolok itt olyanokra,
mint például Shakti, Ananda Shankar stb.

Igen. Ugyan kapcsolatban nem álltunk velünk, mert akkor még
elég zárt volt Magyarország, akkoriban inkább csak hanghordozóként jutottak el
hozzánk. Nemzetközi koncertélet szempontjából Magyarország szegényes volt
akkoriban. Persze én most a világzenéről beszélek. A komolyzenében nagyobb volt
a mozgás, így a zenei nagyhatalom jellegünket inkább csak a komolyzenei
mozgások demonstrálták. De az is nagy szerencse, hogy eljuthatott hozzánk
Shakti és az általam nagyra becsült Oregon lemezek formájában.

A magyar népzenének milyen szerepe volt-van a
zenétekben?

Ez érdekes, mert az én szívemhez a legközelebb a magyar
népdalnak az ősi, régi stílusú rétege áll, a hangkészletében pentaton,
szerkezetében ereszkedő, parlando vagy inkább parlando-rubato világa áll
közelebb. Szeretem az új stílusú népdalokat, de korántsem annyira. Ebben
változom én is. Ha nem is az anyatejjel szívtam magamba, nagyon korán
találkoztam a népdallal. Otthon ugyan nem nagyon énekeltünk, viszont templomba
járók voltunk, tehát az egyházi népénekkel találkoztam a templomban. És ehhez
kapcsolódik, amit mindig kutatok magamban és te is rákérdeztél: hogy mitől van
bennem ez a sok hatás, a multikulturalitás. Olyan városban születtem, ami
valójában négy falunak a közössége, és ahol túlnyomórészt a 17. században
betelepített svábok és szlovákok éltek. A magam szülei is bevándorlókként
kerültek oda: Erdélyből, Lengyelországból és még ki tudja honnan. Ez a
rendkívül színes multikulturális város Tatabánya. Én igazából Felső-Gallán
születtem, ami egy kis falucska. Természetes volt a sok nyelv, a templomban
németül, vagy szlovákul énekeltek. A bencéseknél szintén egy nagyon tág
világranyitást kaptunk útravalóul. Sokan kérdezték mi a legősibb a Makám
zenéjében. Ezt érdekes módon egy angol újságíró, Ken Hunt fejtette meg, aki egy
egészen hosszú elemzést írt rólunk. Voltaképpen ez egy interjú, amely az ő
elmélkedéseit tartalmazta és két éve, a FolkRoots brit magazinban jelent meg. Hosszú időt töltött Magyarországon, és felfigyelt a
magyar nyelv énekbeszédére, dallamívére, ritmizálására. Ez másféle dallam, mint
egy népdal dallama, de kétségtelen, hogy mi is nagyon éneklően beszélünk,
nemcsak a déli népek. Azt mondta, hogy ezt a fajta deklamációt, beszédritmust
hallja ki a Makám zenéjéből. Ugyanis a mi dallamvilágunk nem csak pentaton,
hanem sokféle más skálát, hangkészletet is beépítünk a zenénkbe, de hogy mi a
magyar benne, azt Ken Hunt fejtette meg. Egyébként a csángó zene már a balkán
határán van, és ahogy Bartók mondta, ahol kis népek nagy sűrűségben élnek, ott
a dallamoknak egy hihetetlen sűrű cseréje, oda-vissza hatása figyelhető meg.
Így a még teljesen tősgyökeres magyar zenében is ott van ez az erőteljes keleti
hatás, és egy semmivel össze nem téveszthető produktumot hoz létre a csángó
muzsikában.

Részben már válaszoltál erre a kérdésre, de kiket
tekintesz példaképeidnek?

Említettem, hogy a Kolinda együttes nagy élményem volt. A
70-éves években volt egy mozgás: a népzene hirtelen rendkívül divatos lett a
városi fiatalok számára, a vidékiek számára ugyanakkor megkopott: ekkor indult
a táncházmozgalom, a Kaláka, Sebő Ferenc akkor emelte fel a fejét és kezdte
írni gyönyörű dalait. És sorolhatnám… nagyon erős volt a 70-es években ez a
spontán alulról szerveződő mozgalom. Kapkodta is a fejét a hatalom, hova
irányítsa ezeket a törekvéseket. Mindenesetre hagyta, és ezért nagyon sok
virágja volt. Aztán meghallottam a Kolindát, fiatalon nem tudta az ember, hová
nézzen, mi minden van Magyarországon: indiai zenét játszanak a Marczibányi
téren, táncházak alakultak stb. Ez egy szép idő volt. Persze mindenkinek szép
idő a fiatalkora. Aztán a Shaktit mind mai napig nagyon szeretem, épp tavaly
előtt voltak itt. Az Oregon nagyon kedves volt a számomra mindig. Mindamellett
a magyar kortárs zenét is nagyon kedvelem. Lányom, Krulik Eszter hegedűművész
is aktív résztvevője a mai kortárs koncerteknek, az ő révén is közel kerültem a
magyar szerzőkhöz. De korábban rendszeresen figyeltem a Zeneakadémián a Korunk
Zenéje sorozatot, ahol rendszeres kitekintést nyerhettünk a világ kortárs
zenéjére.

A világzene egyik megteremtőjeként hogyan ítélitek meg
a mai világzenei tendenciákat? Vannak-e olyan zenekarok, akik a
megbecsüléseteket élvezik?

Olyan gazdagság van, hogy az ember föl sem foghatja.
Budapest koncertélete ebből a szempontból is nagyion gazdag. Nemzetközi
sztárokhoz, akik ebben a műfajban jelentősek, több helyszínen hozzá lehet
jutni. Mára már kikristályosodott a világzene fogalma, de talán még mindig
nagyon képlékeny. Én úgy definiálom magamnak, hogy olyan zene, amiben többféle
kulturális hatás összeérik egy új minőséggé. Ha ez nincs meg, hanem csak a
különböző elemek egy felületi egymásmellettisége van meg, akkor azt én nem
értékelem igazán. Én ezt tartom a kritériumnak.

 Hogyan
tekintesz vissza az elmúlt 25 évre? Melyik albumotokra/korszakotokra gondolsz
vissza a legnagyobb szeretettel ill. büszkeséggel?

Ahogy az ember halad az időben a pályáját már hosszú években
méri: 25 év Makám, ezt megelőzte 4 év Makám és  kolinda, azt öt év CSÖ, ez már 34 év, és már előtte is zenéltem. Tehát
ilyen nagy távlatban már az ember nem annyira aprózza a pályafutását, hanem
nagyobb egységeket lát benne. Most szorítkozzunk kétféle egységre: hangszeresre
és vokálisra. Dacára annak, hogy ebből hosszabb a hangszeres időszak,
megnyilvánulásában a vokális a gazdagabb.  ’99-ben született az első vokális lemez, a SkanZen, azóta született tíz
másik. A hangszeres korszakot négy lemez reprezentálja. Ezen belül is voltak
előadókhoz kötethető alkorszakok, Az első alkorszak improvizatív-meditatív
zenének határozható meg, míg a második inkább a jazz felé fordul. Itt Grencsó
István volt, akinek előadói egyénisége rátette a bélyegét a mi muzsikánkra. A
most 10 éves vokális korszakot fémjelezte Bognár Szilvia, Lovász Irén majd
Palya Bea, Szalóki Ági; később Herczku Ági, Lázár Erika, most pedig Hornai Zóra
és Korzenszky Klára. Énekesnőkhöz köthetők ezek a tematikus lemezek, és a
legszélesebb publikumot próbáljuk megszólítni.

Nemrég jelent meg a Yanna Yova c. albumotok. Mire
számíthatunk a jubileumi lemezbemutató koncerten? Hoz ez az album valami
arculatváltást a zenétekben?

Végül is 3 órába kell belezsúfolnunk azt a tizenöt, de
inkább húsz órát, ami ez elmúlt 25 év alatt született. Mivel ez képtelenség,
egy-egy darabbal tudunk korszakokat fémjelezni, mindemellett minél gazdagabban
szeretnénk bemutatni az új lemezünket is. Nyilván erre sem lesz idő, mert egy
teljes lemez bemutatása legalább egy fél koncertet tenne ki. Mivel a fellépők
nagy része vendégszólista, a koncert nagyobbik része a múltról szól, és csak a
kisebbik része a lemezről.

A Yanna Yova megint egy határidőszak. Ugyanis az eddigi
dalok közelebb álltak az archaizáló népdalokhoz, talán a tematikusságuk miatt.
Egy ideje viszont olyan dalokat írok, amelyek a városi életnek a termékei.
Városban élek, viszont itt megint van egy kettősség: gyermekkorom helyszíne
város volt, de egyben falu is, aztán később ugyan város volt, de ötven méterre
ott volt a mező vagy hegy. Ez a természetközeliség mindig megvolt az életemben.
De az élet nagyobbik része mégis a flaszterben történik. Így ezen a lemezen
most már vannak olyan dalok is, amelyek ennek az életérzésnek a lenyomatai.
Mostanában olyan dalokat írok, amelyekben egyfajta zenei redukció is párosul: a
zene háttérbe szorul a szövegekhez képest. Ezek dokumentálódtak már egy lemez formájában
(Yanna Yova). Néha játékos dolgokról van szó, máskor viszont prófétai időtérben
mondott kesergésről a világ folyásán. A többség csak lírai reflexió, vagy egy
vonatút legminimalistább szemléltetése. Ugyanakkor dolgozom egy gyereklemezen
is. Ez még össze kell álljon, le kell tisztázódjon.

Köszönöm szépen az interjút!

Köszönöm én is.

- primkontra -

Mézeskalács szívek a webáruházban

Merített papír a webáruházban

Merített papír honlap